Logo
Cardano Ecosystem

BitcoinBazis

07/18/2021

·

648 views


Az októberihez hasonló mértékű árfolyam robbanás előtt állhat a bitcoin

Kérdés azonban melyik irányba mozdul majd el az árfolyam. A bitcoin árfolyam közel 3%-kal csökkent az elmúlt héten, de általában Megjelent a BitcoinBázis oldalon.

Az októberihez hasonló mértékű árfolyam robbanás előtt állhat a bitcoin

Kérdés azonban melyik irányba mozdul majd el az árfolyam.

A bitcoin árfolyam közel 3%-kal csökkent az elmúlt héten, de általában továbbra is az egyre szűkülő sávban mozog. Számos mutató azonban egyre inkább azt jelzi, hogy jelentős mozgás előtt áll a piac.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

A CryptoQuant adatai szerint a csütörtöki nap folyamán 14550 bitcoin érmét mozgattak bálnák különböző kripto tárcák között. A tranzakciók adataiból arra lehet következtetni, hogy a hihetetlen mennyiségű bitcoint a Binance kriptotőzsde letéti tárcáin helyezték el, feltehetően azért, hogy fiat pénzre váltsák azokat. A bálnák által mozgatott bitcoin több, mint 450 millió dollár. Az úgynevezett Whale Capitulation Index, ami a bálnák bitcoin érme iránti érdeklődését mutatja, több, mint egy éve nem volt ekkora mélyponton.

Vicc… vagy mégsem? A mémgyártó fivérek Igor Bogdanoff és Grichka Bogdanoff állításuk szerint egy közös japán tudós ismerősükön keresztül ismerkedtek meg Satoshi Nakamotóval, majd matematikusként vettek részt a bitcoin hálózat működési alapelveinek és forráskódjának kidolgozásában. Bár a híren, miszerint a Bogdanoff fivérek és Satoshi között bármikor bármilyen kapcsolat lett volna, mindenki csak röhög, valójában amúgy elvi szinten nem kizárható a helyzet. Mielőtt túltolt plasztikai műtétek tucatjával elérték volna a mostani meghökkentő külsejüket és tévés személyiséggé váltak volna, a Bogdanoff fivérek képzett atomfizikusok voltak.

Bitcoin bányászat hírei

Miután a kínai államapparátus keményen lecsapott a bitcoin bányászokra, a bányászati nehézség történelmi eséssel reagált. Ennek direkt következménye azonban az lett, hogy a BTC bányászok rég nem látott haszonnal dolgozhatnak. Emellett érezhetően megnőtt a hashráta és csökkent a blokkidő.

a BTC bányászok rég nem látott haszonnal dolgozhatnak

Hiába azonban a jövedelmezőség, jól kell megválasztani a bányászfarmok helyét. Alig négy hónappal a bitcoin bányászati tevékenységének Kínában történő indulása után a The9 City komoly ellenállással találta szemben magát. Kína szigorított a kriptobányászati tevékenységen, így a vállalat most új országot keres otthonának. A bitcoin bányászati cég a héten 15 megawatt kapacitásról szóló megállapodást kötött az oroszországi székhelyű BitRiver szolgáltatóval és 35 000 bányászgépet telepít át Kínából Oroszországba.

Nem lehet azonban csak úgy bárhol bitcoin bányászgépeket felállítani. Az ukrán hatóságok komolyan veszik az országban az illegális kriptopénz bányászat felszámolását. A közelmúltban csaptak le az ország állítólagos legnagyobb bányászfarmjára, aminek keretében 3800 darab PlayStation 4-est foglaltak le. Igen – valóban PlayStation gépeket foglaltak le, a rajokba kapcsolt PS-ek ugyanis kifejezetten erős bányászrigként is funkcionálhatnak. Korábban már az amerikai légierő is kötött össze 2200 darab PlayStation 3-ast azért, hogy szuperszámítógépként futtassa őket.

3800 darab PlayStation 4-est foglaltak le

A Compass Mining, egy olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy bárki bitcoin bányászgépet vásároljon és azt a világ bármely táján elhelyezve kedvére bányásszon. A cég most partnerséget kötött az Oklo atomenergiával foglalkozó startuppal, azzal a céllal, hogy alternatív energiaforrást kínáljon a Compass bányászati tevékenységéhez. Az Oklo-val való együttműködés révén a Compass közösség – amely a kanadai, amerikai és kínai tárhelyszolgáltatásoktól kezdve a hardvergyártókig terjed ki – “tiszta” atomenergiát tudna használni. Tovább zöldülnek tehát a bitcoin bányászatra használt energiaforrások.

Nehéz héten van túl a kripto piac

Nehéz hét vonult végig a kriptovaluta piacon. A teljes kapitalizáció körülbelül 100 milliárd dollárt veszített, mivel a top 20-ból szinte minden egyes érme pirosban zárta a hetet. Néhányan többet vesztettek, mint mások, nem a bitcoin teljesített a legrosszabbul.

A többi altcoinhoz képest ugyanis viszonylag nyugodt hete volt a legnépszerűbb kriptopénznek, és annak ellenére, hogy körülbelül 3%-kal csökkent az árfolyam. A BTC múlt pénteken 34 000 dollár körül mozgott, és a hétfői rövid pozitív emelkedéstől eltekintve, onnan inkább lefelé irányult a kereskedés. Az erős kezdés után azonban még erősebb visszaesés jött, a kriptovaluta zuhanni kezdett, és már 31 ezer dollár alá is bekacsintott.

Érdemes kiemelni, hogy a BTC kereskedési tartománya egyre keskenyebb sávban mozog. A Bollinger Bands egyre nagyobb szorongatást mutat. Jellemzően ilyen helyzetekben robbanásközeli pontra kerül idővel az árfolyam, ami jelentős mozgást idéz elő a piacon. Legutóbb októberben volt a BB hasonló szituációban. Abban az időben a bitcoin még 10 000 dolláros árfolyamon állt és a szűk sávból kiérve meredeken indult meg felfelé.

A Bollinger Bands egyre nagyobb szorongatást mutat

Egy másik fontos esemény, amely magyarázatot adhat arra, hogy a piac miért stagnál és határozatlan most, a GBTC részvények soron következő nyitása. A héten vasárnap a Grayscale Bitcoin Trust 16 240 BTC értékű részvényt szabadít fel, és a befektetők, akik hat hónapja várnak arra, hogy hozzáférhessenek a bitcoin papírokhoz – szabadon bármit megtehetnek velük, amit jónak látnak. Nyilvánvaló, hogy ez egy komoly mennyiség, és komoly aggályokat is okozhat, hogyan hat ez majd a bitcoin árfolyamára. A befektetők ugyanis akik GBTC papírokat vesznek, 6 hónapig zárolják a befektetéseiket, és az első vásárlást követően csak fél évvel később adhatják el a papírokat.

Eltekintve a Bitcointól, az altcoinoknak még rosszabb hetük volt. Az Ethereum 10%-kal csökkent, Cardano – 10%, Dogecoin – 13,5%, Polkadot – 17,5%, Solana – 17%, MATIC – 20% stb. Köszönhetően az altcoinok mélyrepülésének, a bitcoin dominanciája mára 46,9%-ra nőtt, ami 2%-os emelkedés a múlt hét óta.

Köszönhetően az altcoinok mélyrepülésének, a bitcoin dominanciája mára 46,9%-ra nőtt

Altcoin hírek

A Dune Analytics adatai szerint, minden korábbinál több, rekordszámú 3 millió egyedi DeFi fiók van már számon tartva az Ethereum blokkláncon. Ami a DeFi korábbi rekordszámú felhasználószám növekedését illeti, 142 nap kellett ahhoz, hogy a fiókok száma 1 millióról 2 millióra növekedjen, onnantól pedig további 78 nap a 3 millióhoz. Ha a duplázódás a korábbi ütemben folytatódik, akkor elvileg újabb körülbelül 70 napra lehet szükség a 4 milliós felhasználószám eléréséhez.

Készül az első dokumentumfilm az Ethereumról, egy DAO lesz a rendező. Az “Ethereum: a végtelen kert” (Ethereum: The Infinite Garden) a világszámítógép létrehozásában közreműködő személyeket fogja megszólaltatni, köztük Vitalik Buterin társalapítót és Aya Miyaguchi-t, az Ethereum Alapítvány elnökét, amihez a filmrendező csapat ETH adományokat vár.

Készül az első dokumentumfilm az Ethereumról

A Thorchaint olyan támadás érte, amely során mintegy 4000 ethereumot (mai árfolyamon nagyjából 7,5 millió dollár) loptak el az elkövetők a blokklánc kriptokereskedési protokollról. A hálózatot leállították, amíg a fejlesztők vizsgálják a körülményeket és a kibertámadás súlyosságát. A Thorchain egy olyan protokoll, amely különböző blokkláncokon keresztül, közvetítő nélkül kereskedik a kriptoeszközökkel, például bitcoinnal és ethereummal.

Úgy tűnik sikeresen megtörtént az Alonzo hard fork telepítése a környezetbarát Cardano hálózaton. A fejlesztés életbe lépése kulcsfontosságú mérföldkő a Cardano hálózat okosszerződés kompatibilitásának megteremtéséhez. Igaz, jelenleg még csak próbaüzemről beszélhetünk. A frissítés teljes véglegesítését augusztus végére ígérik a fejlesztők – ha minden jól megy. A fejlesztés véglegesítése gyökeres újításokat hozna el a Cardano hálózaton. A megújult blokklánc többek között DeFi alkalmazásoknak is otthont tudna adni, ami az ADA árfolyamát jelentősen megnövelheti majd.

Privát befektetőknek hála egymilliárd dollárt ér a Signal üzenetküldő MOB érméje. Márciusban 75 millió dolláros forrást kaptak, amivel a projekt értéke három hónappal később már 1 milliárd dollár fölé került. Médiafigyelmet először azután kapott, hogy a titkosított üzenetküldésre koncentráló Signal bejelentette áprilisban, hogy integrálni fogja a MOB-ot az Egyesült Királyságban. A MobileCoin egyelőre csak az FTX és a BitFinex tőzsdén kereskedhető, hogy mekkora mennyiség van kereskedési forgalomban, azt nem tudni, de annyi ismert, hogy a teljes érmekínálata 250 millió darab.

Akik épp most szeretnének ICP tokent venni, jó lehetőséget kínál a StormGain platform. Amellett, hogy 0%-os díjat számol fel most a StormGain az ICP ügyletekért, mellette még további extrákkal is támogatja a terjedését. Az Internet Computer (ICP) már indulásakor a top 10 piaci kapitalizációjú érme között nyitott még 2021. május 10-én. Árfolyama napok alatt felfutott a 750 dolláros csúcsára, amivel a piaci értéke elérte az 53 milliárd dollárt. Azóta az ár esik számos belépési lehetőséget teremtve az újonc és a veterán kereskedők számára egyaránt.

A kriptotér tele van lehetőségekkel, de ezen a piacon mindenképp óvatosnak kell lenni. A héten összeszedtük az öt legnagyobb kriptós átverést. Öt alkalom, amikor a befektetők csúnyán ráfáztak arra, hogy bedőltek a csalók mesés hozamot ígérő projektjeinek.

Kövess minket Facebook, Instagram és Twitter oldalainkon, hogy mindenről percre pontosan értesülj.😉

Árnyék-gyülekezőhely Facebook csoport alternatív pénzügyekben gondolkodóknak.😉

AD

SNEKbot by DexHunter on CARDANO

Cardano's Telegram Trading Bot live on Cardano mainnet!TRADE NOW!


Read Original Article on BitcoinBazis

ORIGINAL SOURCE

https://www.bitcoinbazis.hu/az-oktoberih...

Disclaimer: Cardano Feed is a Decentralized News Aggregator that enables journalists, influencers, editors, publishers, websites and community members to share news about the Cardano Ecosystem. User must always do their own research and none of those articles are financial advices. The content is for informational purposes only and does not necessarily reflect our opinion.


Genius Yields DEX Launched!

More from BitcoinBazis

See more
Nő a Cardano tárcák száma, ígéretes évnek nézünk elébe
BitcoinBazis
Nő a Cardano tárcák száma, ígéretes évnek nézünk elébe

03/21/2024

·

24 views

Related News

See more
Genius Yields DEX Launched!

Featured News

See more



    DEFAULTENGLISH (EN)SPANISH (ES)RUSSIAN (RU)GERMAN (DE)ITALIAN (IT)POLISH (PL)HUNGARIAN (HU)JAPANESE (JA)THAI (TH)ARABIC (AR)VIETNAMESE (VI)PERSIAN (FA)GREEK (EL)INDONESIAN (ID)ROMANIAN (RO)KOREAN (KO)FRENCH (FR)CZECH (CS)PORTUGUESE (PT)TURKISH (TR)